RagazzART goes international

20 év, szlovák cégalapítás – izgalmas időszak áll a RagazzART mögött. Bakró- Nagy Hédi mesélt a legfontosabb rendezvényekről és az új irányokról. Nem egy csendes kávézóban vagy teraszon beszélgettünk, ahol írhatnám, hogy kellemes tavaszi időben ültünk, egy forró kávé mellett, hanem az ügynökség tárgyalóasztalánál, miközben a kollégák őrülten telefonáltak, nevettek, beszéltek. Ahogy egy igazi rendezvényszervező cégnél lenni szokott.

Tavaly 20 éves lett a RagazzART – soknak érzed ezt, mit jelent neked ez a két évtized a rendezvény szakmában?

Soha nem hasonlítom magam másokhoz, de ha az emberöltőt nézzük, 20 év akkor is sok idő, minden cégnek megvan a saját fejlődési íve – jól érzem magam ettől, nem a múltba nézek – sokat jelent nekem ez az évforduló, de tulajdonképpen mégsem – mert mindig a jelenre koncentrálok.

Van benned bármilyen nosztalgia a régi munka felé? Arra gondolok, ahogy régen zajlott a rendezvényszervezés.

Megvolt a varázsa annak, ahogy régen dolgoztunk – akkor ezt a szakmát még Magyarországon nagyon kevesen csinálták, kevés profi rendezvényes cég volt.  Megbeszéltünk mindent szóban az ügyféllel és azután egy faxpapíron leegyeztettük – ott volt felsorolva, mi pontosan a megrendelés. Ez ma már nagyon távolinak tűnhet, de akkor ez természetes volt és így is működött, összeálltak a rendezvények.

Most nagyon színes szagosnak kell lennie mindennek, amit csinálunk, a storytelling-nek mindig jelen kell lennie – azt érzem, hogy a marketing beleivódott a rendezvényszakma minden területére. Amiért ez nekem sokkal jobban fekszik, az talán az, hogy egyre több a szakmaiság. Ma nagyobb verseny van, de komoly szakmai anyagot kell letenni a jó eredményhez, ma már szerencsére önmagukban nem elegendőek az ismeretségek. Vagy az, hogy elhívjuk fellépni St Martint, vagy Ungár Anikót – ami 20 éve bőven elég kreatív ötletnek számított.

A RagazzARTnak szerinted mi a specialitása ma, miben különleges?

Talán a gondosokadás szó jut először eszembe. A gondoskodás és valamiféle együtt lüktetés az adott rendezvénnyel és a branddel. Vagy a célcsoporttal. Az összes ügyfelünk úgy érzi, mi azt látjuk, amit ők is látni akarnak és megbíznak abban, hogy mi egy olyan rendezvényt álmodunk meg és hozunk létre, amit ők elképzeltek.

Ez a figyelem hogy tud nagyobb léptékekben is megmaradni? Mondjuk egy nemzetközi cég ezer fős rendezvénye esetében? Ott hogyan lehet személyesnek és gondoskodónak maradni?

Mindig adott egy cég, egy brand-je és egy  imidzse és ennek mindig tudnunk kell lelket adni – de ehhez tudnunk kell mi az elsődleges üzenete a rendezvénynek és persze kikből áll a célcsoport. Ha ez megvan, akkor indul be a mi munkánk igazán – hiszen egy jó a koncepcióval és a storytellingel valóban lelket tudunk adni a rendezvénynek . Ez a koncepció az egész rendezvényt át kell, hogy itassa a save the date-től az érkezésen át a rendezvény csúcspontjág és az utókommunikációig.

Az 5 érzékszerven át tudunk hatni a vendégekre a rendezvény minden pontján –  ez lehet egy jól elhelyezett műsorvezető gag, vagy a nap dala Erre tudok egy jó példát is – az egyik idei rendezvényünkön, ahol szuperhős koncepció köré építkeztünk az I need a hero volt egy ilyen emblematikus dal. De akár a hostessek ruhájával, vagy a műsorral azt támogatjuk azt, amit a vállalat üzen általunk a célcsoportnak.

A RagazzART elmúlt hónapjaiban meg kellett hoznod egy bátor döntést is – elindult a cég nemzetközi terjeszkedése – most egy szlovákiai cégalapítással. Biztos voltál magatokban, amikor belevágtál?

Alapvetően az ösztöneire igyekszem hagyatkozni, szinte minden döntésemben és ez is teljesen természetesen alakult így.  Egy régi ügyfelünknek megnyertük egy fontos, szlovák tenderét és mi mindenképpen nagyon jót szerettünk volna létrehozni, teljes üzleti transzparencia mellett – ezért megléptük ezt a cégalapítást és megkaptuk ezt a komoly lehetőséget. Most egyébként ismét egy nagyobb rendezvényre készülünk Pozsonyban, most már még több helyi tapasztalattal.

Nagyon érdekes, hogy amióta nyitottunk Pozsony felé sokszor sikerült átlépni a szlovák – magyar együttműködéssel kapcsolatos negatív sztereotípiákat. Nekünk nagyon jók a tapasztalataink a közös munka terén – de ez egy szándék is volt a részemről, hogy bebizonyítsam, hogy ez nagyon jól is tud működni. Pozsony nincs messze – ha átvariáljuk a napot ki tudunk ugrani két és fél órán belül.

Mi a legizgalmasabb feladatod most a szlovák RagazzART-tal?

Engem nagyon inspirál, hogy még pontosabban átlássam a helyi pénzügyi viszonyokat, szabályozásokat is, hogy a legjobbat tudjuk adni az ügyfeleinknek.

Szeretnék egyre többször nemzetközi vizekre evezni ezek után. Azt érzem, hogy azt a tulajdonságunkat, hogy a profit mellett motivál bennünket maga a lelkesedés is nemzetközi szinten nagyon értékelik. Ezt nem is hittem volna, hogy ez ennyire nem általános. Ezzel a hozzáállással jéghegyeket is meg tudunk mozgatni, de nem megyünk neki a hegyeknek csákánnyal.

És ez nem csak az ügyfelekre, hanem az beszállítókra is vonatkozik – adunk esélyt mindenkinek, sőt második esélyt is.

És a mindennapi munkában mi az, ami még téged hajt ma, amitől még mindig ennyire szereted ezt a szakmát?

Elképesztő sokféle kimenetele lehet eseményeknek találkozásoknak – attól függ, hogyan építjük fel és nagyon sok múlik rajtunk, ez mindig nagyon izgalmas. Egy munkánál először azt nézem, hogy mekkora kihívás lesz, vagy miért szeretem azt a brandet. Esetleg azt, hogy mit ad az a munka a csapatomnak – ha egyik sincs meg ebből a háromból, akkor azzal a munkával nem tudok azonosulni, még komoly profit mellett sem.

A RagazzART egy családi vállalkozás a szó legjobb értelmében. De ez a család érzés nem csak Illésre, a férjemre és rám vonatkozik, hanem az egész csapatra. Ha bármi sikerül a kollégáknak, akkor azt a sikert sajátomnak érzem és remélem ők is érzik fordítva.

Van ma rendezvényálmod?

Nagyon rég gondolkodtam ezen –  de azt hiszem szívesen csinálnék egy különleges nemzetközi sportrendezvényt  – persze csakis a megfelelő szakemberekkel és stratégiai partnerekkel. Ebben rengeteg kihívás van, hiszen a szurkolás hangulatát is fel lehet építeni, hogy tényleg sok endorfin szabaduljon fel, még a nézőkben is. Itt is van létjogosultsága storytellingnek.

Mit kívánsz a RagazzARTnak a 21. évre?

Azt hiszem elsősorban boldogságot. Mert egy boldog, vidám felszabadult csapat jól tud teljesíteni, jó rendezvényeket csinálhatunk, az ügyfél elégedett lesz és a vendégeknek meg sikerül boldog perceket, órákat, vagy épp napokat szereznünk. Ez valahogy így ér körbe.